A csend hangjai

A csend hangjai


Igazán nagyon nagyon hangos volt ez az év. Túl nagy hangsúlyt kaptak a hírek, a számok, a szabályok … majdnem elfelejtettük, hogy milyen is a csend … milyen lehuppanni a kanapéra és csak ülni, nem beszélni … hallgatni és figyelni … előbb a körülöttünk lévő zajokra, aztán csak magunkra … :o)

Ha a kommunikációt 100%-nak vesszük, akkor mit gondoltok, ennek a 100%-nak hány %-a a szavak? Meglepetéééééés! Csupán 7. A maradék 93% kb. fele-fele arányban a testbeszéd és a testünk rezgése. Ahogy Molnár Gábor mester mondja a szavak, ezáltal „a beszéd csak arra szolgál, hogy az egyik ember át tudja adni gondolatait a másiknak. Csak akkor lép működésbe, ha a gondolatok már megjelentek.” Ezek a gondolatok pedig bennünk jelennek meg és belőlünk indulnak ki, így minden beszélgetés gyökere az Ego.

Szavak nélkül csak a testünk beszél – mozdulatok nélkül is, csupán rezgéssel. Ugye vannak olyan emberek a környeztetekben, akik társaságát nem szeretitek, mert már ahogy rátok néz is, bántó és vannak olyanok is, akik mellett szívesen tartózkodtok, mert szavak nélkül is árad belőlük a melegség. Minden és mindenki energiát használ fel. Ki így, ki úgy ... van, aki adja, van, aki kapja, van, aki elveszi és vannak olyanok is, akik egyensúlyban gazdálkodnak vele.

A körülöttünk lévő óriási zajban nehéz csendben maradni és sokaknak furcsa is. Pedig a csend örök beszéd és sokféle hangja van – először talán ijesztő félős, ideges, mérges, haragos, aztán fürkésző, érdeklődő és kíváncsi. Végül nyugodt, békés, meleg, puha és mosolygós. És ekkor halljuk meg, hogy milyen csodás – az energia nem folyik el többé feleslegesen, hanem arra irányul, ami bennünket szolgál.

Mielőtt átlépnénk az Új Esztendőbe, a Mars december 30-án ismét eléri az Egység szimbólumát az Égen, az Al Rescha csillagot, hogy aztán útját továbbfolytassa a Kos csillagkép felé. A Mars csodálatos erejével megint lehetővé válik, hogy eggyé váljunk a körülöttünk lévő csenddel és meghalljuk azt a hangját, ami a miénk, ami a sajátunk.

A csend számomra egyik leggyönyörűbb hangjával szeretnék Nektek Boldog Karácsonyt és kalandokban gazdag Új Évet kívánni! Mert kalandból lesz bőven 2021-ben, higgyétek el! Az Uranusz gondoskodik majd róla :o))))))


Weöres Sándor: Száncsengő


Éj-mélyből fölzengő

- Csing-ling-ling - száncsengő.

Száncsengő - csing-ling-ling -

Tél öblén halkan ring.

Földobban két nagy ló


- Kop-kop-kop - nyolc patkó.

Nyolc patkó - kop-kop-kop -

Csönd-zsákból hangot lop.

Szétmálló hangerdő


- Csing-ling-ling - száncsengő.

Száncsengő - csing-ling-ling -

Tél öblén halkan ring.


Találkozunk 2021-ben az Uránusz évében!


Jó pihenést!


p.s.: Aki rendelkezik már asztroszkóppal (ősi/antik horoszkóp) annak érdemes figyelnie arra, hogy melyek azok a területek, amelyeket a Mars vagy azok fényszögei érintenek, mert azok energiái is könnyebben emelhetőek ettől az időszaktól fogva.