A téli napforduló – 2020. december 21.

A téli napforduló – 2020. december 21.


Szinte hihetetlen, hogy ilyen hamar eltelt ez az év és mindjárt itt téli napforduló, aztán a Karácsony! Már csak néhány varázslatos nap és megszületik a Fény, kezdetét veszi az új jövő :o)

Honnan is indultunk januárban? A Jupiter, Szaturnusz Mester és a Plútó együttállásától, és ennek rendkívül különleges és ritka energiájából. Azt hiszem, mindig jó, ha elismételjük – a Jupiter a bölcs tanító, a hit és az igazság. Szaturnusz Mester az önértékelés, az önbizalom, a türelem és a tapasztalat. A Plútó pedig az a hatalmas és döbbenetes erő, amivel akár sorsot is lehet fordítani. Beszéltünk arról, hogy könnyen megtörténhet, hogy ebben az évben így vagy úgy megint egy útkereszteződéshez érünk, és már nem fogjuk tudni elhessegetni a gondolatot, hogy valami más kell valahogy máshogyan. Nagy szükségünk volt arra, hogy higgyünk magunkban, a képességeinkben, és kezünkbe vegyük az életünk irányítását, hogy 2020-ban a lehetetlen is lehetségessé váljon!

Néhány nappal ezelőtt - Luca napján - Molnár Krisztina barátnőm írta a következő sorokat:

„A Jövőnek sok neve van:

a Gyenge úgy hívja, elérhetetlen,

a Gyáva úgy, hogy ismeretlen,

a Bátor lehetőségnek hívja,

Te pedig kezd el teremteni!”

A 2020-as téli napforduló különlegessége, hogy a Fény születésekor Szaturnusz Mester és a Jupiter együttáll pontosan a Nyíl csillagkép hegyénél, ami a győzelem jelképe. Mindez a Vízöntő zodiákus alatt a Bak csillagkép fejénél történik. Mit jelent ez pontosan? Aki hittel, önbizalommal végig tudta vinni ezt az évet, az december 21-ét követően teljes mértékben képes lesz uralni az életét. Ez maga a Győzelem!

Mostanság olvastam egy FB posztban Elisabeth Kübler-Ross svájci pszichiáter következő sorait:

"A legcsodálatosabb emberek, akiket ismerünk, azok, akik megismerték a vereséget, megismerték a szenvedést, a küzdelmet, a veszteséget, és megtalálták a kiutat a mélyből. Ezek az emberek olyan szinten értékelik, érzik és értik az életet, hogy az könyörülettel, kedvességgel és mély, szerető gondoskodással tölti el őket. A csodálatos emberek nem csak úgy vannak."

Engedjétek meg nekem, hogy ehhez hozzátegyem azt, hogy Mindenki csodálatos ember! Legyetek ezt bátrak felismerni! Már csak néhány nap maradt december 21-ig. Ha eddig esetleg tétlenkedtetek volna, veselkedjetek neki! A megváltást nem más hozza el Nektek vagy nekem, hanem saját magunknak hozzuk el. Hittel és önbizalommal hozzátok meg azokat a döntéseket, amelyekre eddig azt mondtátok, hogy „ráér, majd holnap …”. Legyetek bátrak! Tegyétek meg! Döntsetek! Aztán teremtsetek szenvedéllyel új jövőt! Még a lehetetlen is lehetséges! Ez az igazi győzelem!

p.s.: Aki rendelkezik már asztroszkóppal (ősi/antik horoszkóp) annak érdemes figyelnie arra, hogy melyek azok a területek, amelyeket a Jupiter és Szaturnusz Mester vagy azok fényszögei érintenek, mert azok energiái is könnyebben emelhetőek ettől az időszaktól fogva.