„Bárcsak otthon lehetnék!”

„Bárcsak otthon lehetnék!”


Emlékeznek rá, hogy hányszor mondták ki vagy gondolták csak ezt az egy mondatot az utóbbi egy évben? Emlékeznek rá, hogy már reggel rohantak a gyerekkel az iskolába, aztán a munkába, ott futottak tovább egyik helyről a másikra, egyik embertől a másikhoz? Az ebédet sokszor elfelejtették vagy két telefon között nyelték le jobbára rágás nélkül, meghallgatták az Önökhöz fordulókat, de közben fél szemünkkel már az e-mail-jeiket vagy az sms-eiket olvasták. Kiborultak, mert bőrig áztak az autóig, pedig reggel be akarták tenni az esernyőt, de az okos telefon azt mondta, hogy ma biztosan nem fog esni. Megint lemondták a kávét egy kedves barátjukkal vagy barátnőjükkel, pedig mennyire jól esett volna ... Egyre többször érezték magukat kimerültnek, és arról álmodoztak, hogy nyugodtan intézhessék a feladataikat és még egy finom kávét is beleférjen a délutánba. Elfeledkeztek magukról, az álmaikról ... és már csak azt mormolgatták jobbára magukban „Bárcsak otthon lehetnék!”

Az egyik Mesterem szerint „Vigyázz mit beszélsz, mert úgy leszen!” :o) Tulajdonképpen a kívánság teljesült. Nem fogalmazódott meg benne, hogy hogyan, miként vagy milyen körülmények között … csak simán otthon lenni … :o)

„És lőn” :o) megadatott. Ha már itthon vagyunk, élvezzük és tegyünk meg mindent, amit csak tudunk, hozzuk ki a legjobbat abból, ami van, és aztán meglátjuk, mi fog történni!? Van az a híres dalsor, hogy „ma lesz a holnap tegnapja”. Emlékeznek arra is, hogy az egyik leghőbb vágyuk az volt, hogy harmóniában éljenek önmagukkal, a családjukban és a munkájukkal is? „3 in 1” – minden egy helyen ;o) Itt az alkalom, ne szalasszák el ezt a lehetőséget!

p.s.: Ha szeretnének arról beszélgetni, hogy hol kezdődik ez az egyensúly vagy hogy hogyan tudjuk ezt adott körülmények között megteremteni, hívjanak vagy írjanak! https://www.yourcoach.hu/hu/contact Nagyon köszönöm!