Esszencia

Esszencia


Hogy telt az elmúlt két hetetek? Hogy viselitek a kihívásokat? Nem elég, hogy Szaturnusz Mester egyre inkább dolgozik az Uránusszal azon, hogy a Régi oszlopain Újat építsünk, a Merkúrnak és a Vénusznak köszönhetően itt az ideje, hogy megértsük a szív szavát, lassan, de biztosan a Jupiter a Halak zodiákusban és a Vízöntő Csillagképben elkezdte megközelíteni a Neptunuszt bolygót rábírva bennünket arra, hogy összegezzünk. Emlékeztek? Minden egyes kör a felfelé tartó spirális fejlődésben a Kossal kezdődik, és a Halakkal végződik a zodiákusok és a csillagképek esetében is. A Halak az összegzés és egyben a lehetőség arra, hogy legalább egy szinttel feljebb lépjünk. A Jupiter majd 12 év alatt teszi meg ezt a kört, szóval azt hiszem, van minek utána gondolni … ;o)

Az már kiderült rólam, hogy imádom a filmeket. Ezek közül is van néhány, amelyeket bárhol bármikor képes vagyok „még egyszer” :o)) megnézni. Ilyen például az Avatar. Ehhez a filmhez hozzátartozik, hogy hónapokon keresztül nem voltam hajlandó megnézni, most pedig … :o)) Ebben Jake - a főszereplő fiú - valami olyasmit mond Neytiriről (a főszereplő lányról), hogy valami energiaáramlásról beszél, amivel remélem, nem kell többet foglalkoznom … aztán mégiscsak … megtanul napról napra eggyé válni ezzel az energiával és ezt az energiát a legmagasabb szinten működtetni. A film vége felé magától a forrástól, az Lelkek fájától kér segítséget.

De mi köze ennek a Jupiterhez és a Neptunuszhoz? Ráadásul 2021-hez? Ahogy az Avatarban Jake, úgy most mi is elkerülhetetlenül ki kell mondjuk életünk igazságait. Sőt ki kell sepernünk a szőnyeg alját is, hogy ne bukjunk el abban a sok – bocsánat a szóhasználtért, de – szemétben, amit évek alatt felhalmoztunk és úgy csináltunk, mintha nem is létezne. Eddig lehet, hogy jó helyen volt a szőnyeg alatt, de lassan-lassan ki fog folyni onnan. Ilyenkor szoktam javasolni azt, hogy inkább magunktól seperjük ki, mint hogy ránk ömlene.

Hogy értsétek, miről beszélek – néhány évvel ezelőtt Izlandon jártam az én életem szerelmével. Ott átutaztunk egy falun, ahol egy különleges gejzír található. Kb 100-150 éven keresztül a falu lakói egy nagy mély lyukba öntötték minden szemetüket, amit aztán ez a sötét lyuk megunt és néhány tíz évvel ezelőtt egy az egyben mindent „visszaadott” a falunak. Hát ezt nem érdemes megvárni … :o))

A hétvégén beszéltem egy nagyon kedves barátommal – nagyon régen hallottunk egymásról. Megkérdezte, hogy hogy vagyok. Teljesen nyugodtan mondtam, hogy „Köszönöm, nagyon jól.” Mire annyit kérdezett vissza, hogy „Na jó, de nem az udvarias válaszra vagyok kíváncsi, hanem az igazságra!” Erre elnevettem magam és csak ismételni tudtam magam: „Tényleg nagyon jól vagyok.”

Ebben a két mondatban sok munka van. Ma már csak mosoly és önfeledt nevetés kíséri, de persze könnyek és fájdalom is tartozik hozzájuk. Mert kiseperni a szemetet a szőnyeg alól és szembenézni az igazságokkal fájdalmas. Ezek a könnyek és ezek a fájdalmak tulajdonképpen a beavatások. És ezek a beavatások hozzák el az újabb és újabb tudást. Álarcok, hazugságok és illúziók nélkül egyre közelebb kerülünk a saját magunk alkotta esszenciához.

Sokan sokféleképp beszélnek az isteni egységről, ahhoz való visszatérésről, az energia hatalmáról. A nyugati kultúra inkább beszélni szeret róla – azt tapasztalom, hogy sokak szerint, ami nem látható, az nem létezik. Pedig az energia hatalmáról Einstein óta egyre többet tudunk. :o)) Vegyünk csak egy napkitörést – ha annak távoli energiája hatással van a mobiltelefonok működésére, akkor milyen hatással van ránk?! Már egy kis fejfájás is agyon tudja vágni a napot … Ha azonban megtanuljuk a saját energiánkat, hamar megértjük a bennünket körülvevőt is ÉS ezzel működtetni tudjuk a test – lélek – szellem szentháromságát.. Ez maga a Neptunusz varázsereje, az Univerzum esszenciája, amihez a Jupiter igazsága közelít.

A teljes igazság pedig az, hogy ez az esszencia mindenkiben benne rejtőzik. A test – lélek – szellem szentháromsága nem néhány ember kiváltsága, hanem mindenkié! Az „már csak” a szabad akarat kérdése, hogy valaki élni akar-e vele, és ha igen, akkor milyen formában. Miért „már csak”? Azért, mert a szabad választás joga mindenkit megillett. Az univerzum összes energiáját meg lehet élni alacsony vagy a lehető legmagasabb formában.

Véleményem szerint most már kivétel nélkül nemcsak mindenki érzi, hanem tudja is, hogy 2020-21-22 vízválasztó az életünkben. Minden ember rendelkezik ennek a szentháromságnak vagy esszenciának a születéskori tiszta energiájával, amit az asztroszkóp (ősi/antik horoszkóp) mutat meg teljes egészében. Ha ez megsérül, akkor előbb-utóbb kisebb, aztán nagyobb testi tüneteket produkálunk. Ezen én is keresztül mentem, szerencsére évekkel ezelőtt.

Meg lehet próbálni továbbra is a szőnyeg alá seperni életünk igazságait, de ez 2021-től kezdve egyre nehezebb lesz … Ha úgy érzitek, hogy eljött az ideje, hogy a újat alkossatok a régiből, örömet a fájdalomból és inspiráló jövőt a múltból, és ehhez segítséget szeretnétek igénybe venni, akkor Rath Zsuzsa és Fekete Andrea batárnőimmel várunk Benneteket szeretettel a rejtőző Esszencia egyéni műhelymunkára! :o) REJTŐZŐ ESSZENCIA – ZSUZSANNA RATH (makroteka.com)