Itt a tavasz!

Itt a tavasz!


Ugyan az időjárás még kicsit rakoncátlankodik, de március 20. délelőtt 10 óra óta már hivatalosan itt a tavasz! És ha itt a tavasz, akkor itt a szerelem is! :o)

Ez persze tavasszal általában magától értetődő, hiszen nemcsak a természet ébred ilyenkor a téli álmából, hanem mi, emberek is. Ám, ha már a 2020. és a 2021. különleges, akkor miért ne lenne különleges a 2021. tavasza is? Ezt a tavaszt ugyanis a Nap és a Vénusz együttállása kíséri, amit néhány hét múlva egy szaturnuszi teremtő fényszög fog megkoronázni.

Addig is érdemes emlékeznünk rá, hogy a Nap többek között a cselekvést szimbolizálja, a Vénusz pedig a szépség, a harmónia, az egyensúly mellett azt, hogy „kreatív, alkotó és termékeny vagyok”.

Ezt a tavasz nemcsak annak a lehetőségét hozza el, hogy lággyá és széppé tegyük a környezetünket, hanem azt is, hogy az oly sokat emlegetett szerelmetes teremtő erőnkkel új korszakot nyissunk az életünkben.

Aki már rendelkezik astrozófiai elemzéssel, az tudja, aki még nem, annak szeretném elmondani, hogy minden asztroszkópban van egy sorskereszt, ami két tengelyből áll. Az egyik az aszcendens (ASC) és deszcendens (DSC) tengely, a másik pedig az Imum Coelli (IC) és a Medium Coelli (MC).

Az ASC-DSC tengely – az aszcendens (a felkelő pont) az Én, a deszcendens (a nyugvó pont) a Te szimbóluma. „Az Én” a tudatos ént mutatja, mit látok magamról, „a Te” a nem teljesen tudatos én jelöli, mit lát rólam a környezetem, mit sugárzok öntudatlanul a környezetem felé.

Az IC-MC tengely – az IC (az Ég alja) a múlt, az eredet szimbóluma, azt mutatja honnan jöttünk, mit, illetve milyen képességeket hoztunk magunkkal. Az MC (az Ég teteje) azt mutatja, hogy merre felé megyünk, milyen feladataink vannak, amelyeket érdemes megoldanunk, illetve mi az az irány, ami felé megyünk.

Sokféle sorskereszt van. Ebből van egy nagyon különleges, az ún. kardinális kereszt. Leegyszerűsítve azért hívják így, mert kardinális zodiákus jegyeket érint – a kost, a rákot, a mérleget és a bakot.





Ez a négy zodiákus egyszerre együtt a sorskereszttel érintve egy asztroszkópban (hűűűű, kicsit bonyolult, de bízom benne, hogy értitek a lényeget! :o))) jelképezi az egyensúlyt és a harmóniát mind a négy elem között - a tűz, a víz, a levegő és a fold között. Aközött a négy elem között, amelyet az ötödik, a szerelem, köti össze.

A tavasz beköszöntével általában úgy érezzük, hogy lehetőségünk van az Újra, különösen így van ez, ha valakinek ilyen kardinális keresztje van. Pont az új kezdet lehetősége miatt többen is ilyenkor úgy érzik, hogy kicsit kicsúszott a szőnyeg a lábuk alól. A jó hír, hogy ezt a belső egyensúlyt – különösen kardinális kereszt esetében -, most sokkal könnyebben lehet visszaszerezni, mint máskor! De tudjátok! Magától semmi nem történik – mindenért meg kell dolgoznunk. Érdemes átgondolni, hogy mi az a helyzet, szituáció, ki az az ember, vagy éppen milyen energia, aki/ami az egyensúlyi állapotból kilendített bennünket, hogyan és miért történhetett ez meg és utána lazulással/meditációval könnyedén tudunk visszakerülni a harmóniába.

Mit is szeretnék még mindezekkel mondani? Akik ilyen kardinális kereszttel rendelkeznek, minden egyes napfordulón új életet tudnak kezdeni. Idén tavasszal ez különösen igaz, mert még Égi segítség is járul hozzá a Vénusz és a Nap személyében. Érdemes tehát a Vénusz által szimbolizált bennünk szunnyadó szerelemet és szerelmetes teremtő erőt felébreszteni és a Nap segítségével a cselekvés útjára lépni!

Napfényes, virágos, szerelmes tavaszt kívánok Mindenkinek!

p.s.: Aki rendelkezik már asztroszkóppal (ősi/antik horoszkóp) annak érdemes figyelnie arra, hogy melyek azok a területek, amelyeket a Nap és a Vénusz vagy azok fényszögei érintenek, mert azok energiái is könnyebben emelhetőek ettől az időszaktól fogva.