Legyenek üdvözölve a Szaturnusz, a Plútó és a Jupiter évében, amikor a lehetetlen is lehetségessé válik!

Legyenek üdvözölve a Szaturnusz, a Plútó és a Jupiter évében, amikor a lehetetlen is lehetségessé válik!


2019. december 20-án este megfogadtam, hogy két hétig pihenni fogok. Hát ez a fogadalom pont 3 napig tartott, amikor felhívott az én egyik legkedvesebb barátnőm, hogy elemezném-e a férjét, aki éppen itthon van Budapesten. És ha már egy munkát bevállaltam, már könnyen jött a következő … meg a következmény is … torokgyulladás. Nem vettem komolyan a pihenést, ezért hát jött a figyelmeztetés. Őszintén szólva ez az utóbbi egy hét pont jókor jött átgondolni az életem és a terveim/céljaim 2020-ra.

Újévkor sokan tesznek különböző fogadalmakat, amelyeket aztán elég hamar fel is adnak vagy egyszerűen csak elfeledkeznek róluk. Én azt tanultam, hogy a fogadalmak akkor működnek jól, ha célokban tudjuk őket megfogalmazni és az ahhoz vezető utat/feladatokat is körvonalazzuk.

Mindannyian sikeresek szeretnénk lenni, emellett harmóniában és békében kívánunk élni. Ennek megteremtésére egy nagyon különleges energia áll rendelkezésünkre ebben az évben, úgy 80 évente találkozhatunk csak vele, amit érdemes kihasználni. (Kivéve persze, ha valaki ki tudja várni a következő kb. 80 évet :o) Én inkább maradok a mostaninál :o))

Miért különleges? Egész röviden a Jupiter a bölcs tanító, a hit és az igazság. A Szaturnusz a mester, az önértékelés, az önbizalom, a türelem és a tapasztalat. A Plútó pedig az a hatalmas és döbbenetes erő, amivel akár sorsot is lehet fordítani.

Ennek a három bolygónak az együttes ereje fog tehát érvényesülni konkrétan január 10-től kezdődően. Könnyen megtörténhet, hogy ebben az évben így vagy úgy megint egy útkereszteződéshez érnek és már nem fogják tudni elhessegetni a gondolatot, hogy valami más kell valahogy máshogyan. És hogy segít ebben az asztroszkóp? Megmutatja, hogy valójában kik vagyunk, mit lát rólunk a környeztünk, milyen (akár eddig rejtett) képességekkel rendelkezünk, és merre tartunk. Tulajdonképpen a legjobb segítség ahhoz, hogy tudatosan a saját életünket éljük és megtaláljuk a sikerhez és a harmóniához vezető, számunkra legtökéletesebb utat.

És mi van még hátra? Semmi más, minthogy hinni kell magunkban, a képességeinkben, és kezünkbe vegyük az életünk irányítását, hogy 2020-ban a lehetetlen is lehetségessé váljon!

Ha ennek érdekében a rendelkezésre álló energiáikat maximális eredménnyel szeretnék kihasználni, várom jelentkezésüket a +36309156400 telefonszámon vagy a zita@yourcoach.hu email címen!