Milyen Valentin napot kívánjak Nektek?

Milyen Valentin napot kívánjak Nektek?


Az idő viszonylagos fogalom. Amikor a húszas éveimben jártam, néha úgy tűnt, hogy két nap is kell ahhoz, hogy egy elteljen :o)) Aztán úgy harmincöt körül úgy éreztem, hogy minden jól időzítve történik. Most, hogy elmúltam ötven, kezdem azt érezni, mintha minden felgyorsulna, ezért még inkább érdemes koncentrálnom arra, hogy az életem ITT és MOST történik.

Aki kicsit jobban ismer, az tudja, hogy imádtam a Nagyszüleimet. A mai napig sokat emlegetem őket – a szokásaikat, egy-egy mozdulatukat vagy mondatukat, egyáltalán az élethez való hozzáállásukat. Nagyapám úgy nyolcvan körül járhatott, amikor azt mondta nekem, hogy most szeretne újra születni. Csodálkozva néztem rá, mert (még) nem értettem a szavait. Kedvesen megsimította a fejemet és azzal válaszolt a ki nem mondott kérdésemre, hogy a mostani tudásával már sokkal könnyebb életet tudna élni.

Miért is írom le most ezt Nektek? A legutóbbi bejegyzésben hívtam fel a figyelmeteket arra, hogy ebben az évben a Merkúr segít megérteni a leckéket, ezzel tanulni a múltból. A múlt szerves része az életünknek, de nem azért van, hogy ott ragadjunk, hanem azért, hogy tanuljunk. Én minden este összegzem a napomat. Két perc az egész – na jó, lehet, hogy három :o). Azt gondolom végig, hogy mi volt a jó és ha valami esetleg nem tetszett, nem azon lamentálok, hogy ez mennyire rossz volt, hanem azt, hogy abból a szituációból mit kell megtanulnom, mit kell a jövőben másként csinálnom. Ha pedig készek vagyunk tanulni, most a Plútó jelentősen segít abban, hogy ne csak döntést hozzunk arról, hogy valamit másként csináljunk, hanem azt valóban meg is tudjuk mihamarabb valósítani.

Akik szeretik a Szex és New York mozifilmeket, azok talán emlékeznek arra a jelenetre, amikor a lányok Carrynél kávéznak és arról beszélgetnek, hogy ki mikor boldog. Szinte hitetlenkedve néznek Charlotte-ra, aki azt mondja, hogy ő mindennap boldog. „Ha nem is egész nap, de mindennap.”

Az idei Valentin nap azért különleges, mert ez a két bolygó ITT és MOST abban tud támogatást adni, hogy bátran hozzátok meg és mondjátok ki azt a döntést, ami Benneteket boldoggá tesz! „Ha nem is egész nap, de mindennap!” :o))

Most biztosan nagy dolgokra gondoltok! De higgyétek el, hosszú távon már az is boldog változást hoz, ha ITT és MOST elhatározzátok, kimondjátok és meg is valósítjátok, hogy

- reggel a még teljes csendet élvezve nyugodtan megisszátok a kávétokat,

- legalább hetente kétszer mindenképp tornásztok,

- havonta elmentek fodrászhoz és kozmetikába,

- minden hétvégén legalább 10 perccel tovább maradtok ágyban, mint ahogy terveztétek, és átadjátok magatokat a lazulásnak,

- bátran megölelitek azokat, akiket szerettek,

- bevállalósan, kedvesen és szerelmesen hangot adtok a párkapcsolatotokban annak, amire a lelketek és szívetek mélyén valójában vágytok,

- Valentin napra valami igazán rendhagyóval lepitek meg a Szerelmeteket még akkor is, ha korábban erről azt gondoltátok, hogy ciki.

Legalább egy próbát mindenképp megér, nem igaz? Egyébként csak azon rágódhatnátok, hogy „mi lett volna, ha megpróbálom?” Mivel nincs „ha” és az Égen lévő Merkúr-Plútó energia ITT és MOST Benneteket segít, érdemes belevágni! Így

Boldog és Bátor Valentin napot kívánok Nektek!

p.s.: Aki rendelkezik már asztroszkóppal (ősi/antik horoszkóp) annak érdemes figyelnie arra, hogy melyek azok a területek, amelyeket a Merkúr és a Plútó, valamint annak fényszögei érintenek, mert azok energiái is könnyebben emelhetőek ettől az időszaktól fogva.