Változás

Változás


Amikor két évvel ezelőtt el kezdtem blogbejegyzéseket írni, mindjárt fejest ugrottam a „változásba” :o)). Három írás is született róla, gyorsan összefoglalom nektek a lényeget - bár ha van időtök és kedvetek, esetleg lapozzatok vissza :o))

Szóval máig emlékszem arra a találkozásra, ami azt az írást ihlette. Egy régi barátommal futottam össze akkor, aki rögtön az első korty kávé után már arról panaszkodott, hogy rengeteget dolgozik, egyik tárgyalásról megy a másikra, esélye sincs az egész listát visszahívni, aki napközben kereste és így tovább … Azt is leírtam, hogy ez az a mókuskerék, amiből nagyon nehéz kiszállni, sőt mindennap egyre nehezebb. A saját bőrömön is tapasztaltam. Pont ebből a tapasztalatból adódóan álltam elő akkor néhány ötlettel, hogy hogyan is lehetne ezen segíteni, ám mindegyikre azt a választ kaptam, hogy „ezt nem lehet” vagy „így nem szokás”. Amikor megkérdeztem, hogy „legalább megpróbáltad?”, rögtön az a felelt jött, hogy „felesleges lenne”.

Az elmúlt évek coaching-folyamatainak tapasztalatai alapján elmondhatom, hogy az egyik legnagyobb meglepetés, amikor kiderül, hogy az érintett ember nem is biztos, hogy ki akar szállni a mókuskerékből. Lehet, hogy neki annyi is elég, hogy elpanaszolja valakinek az összes bánatát, és aztán megy tovább. (Itt mindenképp szeretném megjegyezni, hogy a panaszt semmiképp NE vegyétek magatokra ilyen esetekben! Az az övé és maradjon is nála. Meghallgattátok, együttérzően vele voltatok és már ezzel is sokat tettetek :o))

A változástól mindannyian félünk, mert a változásban mindig benne van az ismeretlen. És aztán hetek/hónapok múlva felmerül bennünk a kérdés – „Mi lett volna, ha megpróbálom?” „Mi lett volna, ha megkérdezem?” etc.

Abban szerintem mindannyian egyetérthetünk, hogy azokban a helyzetekben – a munkában, a párkapcsolatunkban, egy barátságban, egy üzletben … -, amelyekben már egyáltalán nem érezzük jól magunkat, alapvetően mindig két választásunk lehet - változtatunk vagy maradunk abban, amiben vagyunk.

Meglepő módon abban az esetben, ha maradunk, ismét két választásunk van – szenvedünk vagy megerősödünk. Én a szenvedést nem javasolnám, mert annak előbb-utóbb betegség a vége. (Ismét hivatkoznék itt Csernus Imre Férfi című könyvére, amiben ezt jól szemlélteti az író.) Először csak ritkán, aztán egyre gyakrabban és egyre komolyabb tüneteket lehet produkálni. Ezért, ha úgy döntünk, hogy maradunk, akkor az a legjobb, ha tanulunk. Megtanuljuk kezelni a helyzetet, tudatosan odafigyelünk arra, hogy az adott körülmények között az adott feltételekkel hogyan tudjuk jól érezni magunkat, hogyan tudjuk abból a legjobbat kihozni.

Én jól emlékszem arra, amikor úgy döntöttem, hogy maradok és azt gondoltam, hogy a vásárlás segít. Ideig-óráig jót is tett, de aztán rájöttem, hogy a kacatgyűjtés helyett valami értelmesebbet kellene csinálnom. Ilyenkor segít egy süti tanfolyam vagy egy jó futás/gyaloglás vagy heti két-három edzés vagy egy új nyelv tanulása. Ezek sokkal jobb és hosszú távon hasznosabb megoldások, bár feltehetően egyszer csak elértek oda, ahova én is elértem - már nincs más hátra, mint …

… a harmadik lehetőség. Elkerülhetetlenné válik a változás. Innentől én mindent megtettem azért, hogy az a kellemes bizsergés - ami végigszaladt rajtam, amikor először gondoltam az újra - az valóra váljon és a mindennapi életem része legyen.

Sokszor hivatkoztam már arra, hogy az Univerzum első számú törvénye a szabad akarat törvénye. A döntéseit mindenki maga hozza meg és neki legbelül kell éreznie, mit is szeretne, merre szeretne tovább menni. Én személy szerint a fenti mindegyiket lehetőséget kipróbáltam és ezért még mindig egyetértek Bán Zsuzsa tanárom tanácsával – „A járt utat a járatlanért igenis cseréld el!” :o))

Ehhez a változáshoz időről időre különleges segítséget adnak a csillagok energiái annak érdekében, hogy a már megszületett döntést minél hamarabb meg tudjuk valósítani, kézzel foghatóvá tudjuk tenni. Ilyen különleges segítség most július 1-jén Szaturnusz mester és a Mars egymást kiegészítő, inspiráló fényszöge. Ez az energia azt jelenti, hogy itt az ideje elengedni mindent, ami visszatart vagy visszahúz attól, hogy TE irányítsd az életed, TE legyél az életed ura!

Ha már felmerült Bennetek a gondolat és szeretnétek is, hogy megtörténjen a változás, akkor talán a legfontosabb az, hogy elhiggyétek, képesek vagytok rá! Képesek vagytok megtenni azt a bizonyos első lépést! :o)) Emlékeztek? Csak menjetek felfelé a csigalépcsőn, mert biztosan meg fogjátok látni a következő lépcsőt! :o)) A Mars és Szaturnusz mester most ebben az első lépésben segít Benneteket! :o))

p.s.: Aki rendelkezik már asztroszkóppal (ősi/antik horoszkóp) annak érdemes figyelnie arra, hogy melyek azok a területek, amelyeket a Mars, Szaturnusz mester és annak fényszögei érintenek, mert azok energiái is könnyebben emelhetőek ettől az időszaktól fogva.